Miután megtaláltad azt a fotóst, akinek a stílusa a legközelebb áll ahhoz, amit elképzeltél, az egyik legfontosabb lépés az, hogy pontosan elmondd neki, mit szeretnél. Nem általánosságban, nem csak annyit, hogy szép képeket szeretnél, hanem valóban részletesen. Milyen hangulatot keresel? Mit szeretnél érezni, amikor később visszanézed a fotókat? Mit szeretnél, hogy ezek a képek elmondjanak rólad?
Minél többet mutatsz meg ebből, annál könnyebb valóban hozzád illő anyagot létrehozni. Mutasd meg a ruhádat. Mutasd meg a helyszínt, ha van konkrét elképzelésed. Meséld el a víziódat. Küldj inspirációs képeket, akár Pinterestről is, ha vannak olyan pózok, jelenetek, fények vagy hangulatok, amelyek közel állnak ahhoz, amit elképzeltél. Nem azért, hogy bármit lemásoljunk, hanem azért, hogy ugyanazt a világot lássuk magunk előtt.
Egy jó portréfotózás nem a helyszínen kezdődik. Sokkal korábban indul el. Ott, amikor benned megszületik az elképzelés arról, hogy mit szeretnél megmutatni magadból. Minél tisztábban látod ezt, annál könnyebben tudsz majd felszabadulni a kamera előtt.
És amikor eljön a fotózás napja, próbálj meg nem úgy megérkezni, hogy most egy fotózásra jössz. Inkább úgy érkezz meg, mintha belépnél abba a világba, amit együtt megálmodtunk. Ne ideges legyél, hanem izgatott. Ne azon gondolkodj, hogy vajon jól fogsz-e kinézni, hanem azon, hogy most valami különleges történik. Egy portréfotózás nem vizsgahelyzet. Nem kell megfelelned. Nem kell tökéletesnek lenned. Jelen kell lenned.
A legjobb képek gyakran akkor születnek, amikor valaki újra egy kicsit gyerek tud lenni. Amikor meri elengedni azt a belső kontrollt, ami folyamatosan figyeli, jól áll-e a haja, furcsa-e a keze, vagy elég előnyös-e az arca. A fotózáson nem tökéletesnek kell lenned, hanem valódinak. Az igazi jelenlét mindig erősebb, mint bármilyen begyakorolt póz.
Én sem úgy dolgozom, hogy merev pózokat kérek, amiket aztán pontosan tartanod kell. Sokkal inkább kiindulópontokat adok. Egy mozdulatot, egy testhelyzetet, egy irányt, egy hangulatot. Innen pedig szabadon mozoghatsz benne. Megtarthatod a póz karakterét, de közben játszhatsz, finoman változtathatsz rajta, fordulhatsz, lélegezhetsz, nevethetsz, elnézhetsz, visszanézhetsz. Ezekből az apró átmenetekből születnek azok a pillanatok, amelyek igazán élnek a képeken.
A te dolgod nem az, hogy tökéletesen pózolj. Az én dolgom az, hogy észrevegyem, mikor vagy igazán jelen, mikor mozdul meg valami őszinte az arcodon vagy a testtartásodban, és azt a pillanatot elkapjam. Ezért is olyan fontos a bizalom. Mert ha folyamatosan azon gondolkodsz, vajon jól csinálod-e, akkor kívül maradsz az élményen. Ha viszont beleengeded magad, a képeknek is sokkal nagyobb mélysége lesz.
Számomra a portréfotózás nem arról szól, hogy valakit jól beállítsak. Sokkal inkább arról, hogy megteremtsünk egy olyan helyzetet, amelyben önmagad tudsz lenni, csak egy kicsit intenzívebben, tudatosabban. Olyan helyzetet, ahol nem szerepet játszol, hanem önmagad vagy.
Ezért szoktam azt mondani: ne egy fotózásra érkezz meg, a saját víziódba érkezz meg!
Ha ezt sikerül megélni, akkor a végeredmény nem csupán néhány szép fotó lesz, hanem valami olyan, amiben valóban magadra ismersz.